2010.05.03.

Anthony második levele.


Feladó: Anthony
Címzett: Gareth


"Gareth!
Nemsokára vizsgáink lesznek. Utálom, hogy nincs időnk egymásra."

Sóhajtva dőltem neki az ágynak. Mérgesen hajítottam a fizika könyvem valahova messzire, egyáltalán nem értettem belőle semmit.
Féltékeny voltam Tonyra amiért neki olyan jól mennek ezek a feladatok.
Magam elé húztam egy újabb jegyzetet, ezúttal kémiát. Az valamivel könnyebb.

"Mellesleg remélem lesz bátorságom elmondani neked, hogy szeretlek, és nem kell a levelekre hagyatkoznom. Szánalmasan gyáva alak vagyok.Szerinted pár év múlva, vagy valamikor amikor nem leszek melletted, eszedbe jut majd a nevem?"

Fél óra sem telt el, és meggyűlöltem ezt a tárgyat is.
Felálltam majd nyújtózkodtam, néhány csontom elégedetten megroppant.

Unatkoztam.

Kiléptem a folyosóra, és csak ekkor vettem észre, hogy már sötétedik. Benyitottam Tony szobájába, de az üres volt. Elfelejtettem, hogy délutánonként felkészítőre járt.

Minden életkedvemet elvesztve léptem az alig használt konyhába.
Kivettem egy üdítőt a hűtőből és felültem a pultra.

"Nevetséges, de hízelgő arra gondolni, hogy emlékszel majd rám. Megtölt meleggel, a mellkasom szét akar robbanni. Mikor ezeket a sorokat olvasod, vajon te is újra éled velem a napokat?"

Üres volt a lakás és én is, mintha a gondolatok visszhangoztak volna bennem.

Úgy döntöttem készítek vacsorát.
Egyikünk sem tud főzni, de a remény valamiért sosem hunyt ki. Teljesen őrült voltam, de az, hogy Tony megeszik valamit, amit a két kezemmel csináltam, egy édesen húzó álom volt.
Mióta találkoztunk, felhagytam a rendes világ követésével. Lemaradtam, a föld nélkülem forgott. Találtam magamnak egy új helyet, egy új valakit, akivel érdemes tartanom.
Ha megkérdeznék mit szeretek benne, nem tudnék válaszolni.
Őt.

Persze, ez nem zárja ki azt, hogy egyszer majd túl gyors lesz nekem, és le akar hagyni.
Tojásokat találtam egy tartóban, pár darabot, de elégnek gondoltam őket.
Felkutattam egy serpenyőt és feltettem a gázra.
Vártam pár percet, közben egy nem létező dallamot dúdoltam.

Egyre ment le a nap, egyre sötétebb lett. Fel kellett kapcsolnom a villanyt.
Sercegő hangot hallatott a tojás, ahogy találkozott a forró felülettel. Nem értettem mi volt eddig olyan nehéz ebben.

"Ne haragudj a butaságaim miatt. Már biztos eleged van belőlük."

Azt hiszem odaégettem a vacsorát. Fekete szén színe volt egészséges sárga helyett, és megígértem, hogy soha többé nem főzök.
Kidobtam a kukába az egészet, amit ki tudtam. Az elrontott vacsora java része a serpenyőhöz ragadt.

-Megjöttem!-a hangja visszalopta a színeket-Mi ez a szag?
-Sajnálom-szabadkoztam boldogan a kritikus kérdésre. Belépett a konyhába cipőben, kabátban és sapkában.
Nyakába vetettem magam, mindketten a földön kötöttünk ki.
-Ez fáj!-panaszkodott elfúló hangon. Teste az enyém alatt volt, ott lüktetett benne minden amit szerettem.

"De a mosolyod olyan gyönyörű! Nem tudom, tudnék-e élni nélküle. Mintha lenne egy külön napom, különb a többinél. Soha nem fogom megunni édes ragyogását. "

-Sajnálom-mondtam ismét kuncogva. Könyvei kiszóródtak felborult táskájából, mellettünk terültek el a padlón.-Próbáltam vacsorát csinálni.
-Érzem-beleszimatolt a levegőbe, aztán összevonta a szemöldökét. Közelebb hajolt hozzám és átölelt. Egyik kezét a hajamba fúrta, megemelte az arcom.-De kérlek ezt máskor hanyagold!
-Rendben-rámosolyogtam, mindig mosolyogni fogok. Megcsókoltam őt, Tony úgy tett, mintha ez meglepetésként érné.

"Szörnyen aggódom, és te észre sem veszed. Kétségek gyötörnek, marnak belülről, fájdalmas, lassú folyamat. Bele fogok halni."

Elkezdtem kigombolni a kabátját, eloldottam a derekára kötött masnit és lefejtettem róla a barna szövetet.
-Akkor rendelünk valamit?-nyögte elpirulva, fejét hátradöntve, hogy jobban hozzá férhessek a nyakához. Felkuncogtam, bele az édes bőrbe.

"De akkor sem tudok nyugodtan aludni. Képtelenség kiverni a fejemből. Bolond vagyok Gareth, a te bolondod. 
Segíts nekem! Mondd meg, emlékszel majd rám? Eszedbe fogok jutni? Miért? Mégis mit szerettél te bennem Gareth?"